Max Verstappen történelmet írt azzal, hogy megnyerte a Forma-1 történetének első sprintkvalifikációs versenyét a Brit Nagydíjon, de a leglátványosabb produkciót Fernando Alonso hozta össze az Alpine-nal.

A spanyol a mezőny többségével ellentétben nem a közepes, hanem a lágy gumikat rakatta fel a 17 körös megmérettetésre. Ez eleinte be is jött neki, hiszen parádés rajtjával hat helyet javított, így a 11. helyről kezdve ötödikként haladt át a célvonalon az első körben.

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Hiába védekezett azonban az Alpine spanyolja a szabályosság határait súrolva, végül a két McLarent nem tudta maga mögött tartani. Hetedik helyével azonban így is a legtöbbet javító pilóta lett a sprinten.

“Jó döntést hoztunk” – utalt a gumiválasztásra 2005 és 2006 legjobbja. “A rajt mega volt, az első kör jól sikerült, ám a kopás… oké, az nagyobb volt a piros oldalfalú gumikon, de nem ment el addig, amikor már vezethetetlenné vált volna.”

“Nagyon intenzív volt 4-5 másodpercig, vagy egy percig a rajtnál, de utána nagyon hosszú volt a versenyem. Tudom, hogy ez kívülről egy sprintkvalifikáció volt, de számomra inkább egy maraton” – célzott a folytonos védekezés miatti nyomásra Alonso. “Kissé a helyemen kívül voltam, az ötödik helyhez nem volt meg a tempónk. Fel kellett adnunk azt a pozíciót a McLaren javára, de magunk mögött tartottuk Sebastiant [Vettel – a szerk.]. A hetedik hely jó lesz a futamra” – tekintett előre.