Komoly rivalizálás zajlik a mezőny végén a Haas csapatán belül: Mick Schumacher és Nyikita Mazepin viszonya korántsem felhőtlen. A két pilóta korábban majdnem ütközött egymással, az orosz pedig többször is kijelentette, őt nem érdekli, hogy hívják a garázs túloldalán lévő ellenfelét. Nem is meglepő, hogy a többre tartott németet már az Alfa Romeóval hozták szóba.

Mazepint ráadásul az is bosszanthatja, hogy autóra egyértelműen rosszabb, mint Schumacheré: az általa használt kasztni nehezebb. “Nem mondanám elfogadhatatlannak, de nehezebbé teszi a munkám. Komoly hatása van ennek a súlyelosztásra és a beállításokra, de nagyszerű mérnökök vesznek körül, és a helyzet jobb lesz.”

Szavait a csapatfőnök Günther Steiner is megerősítette, és elmagyarázta, miért nem egyforma a két autó. “Egy éves kasztniról van szó” – mondta, hozzátéve, hogy az időközbeni javítási munkálatok miatt lett nehezebb a Mazepin által használt darab. “De a különbség nem gigantikus. Kevesebb mint 20 kiló, nincs is egészen 10. Persze egy nehezebb autótól nem lesz gyorsabb az ember” – ismerte el.

Steiner egyébként hozzátette, hogy a nehezebb kasztnival már Schumacher is versenyzett. “Nem tudom pontosan, ki mikor melyik kasztnival és hol ment, de azt hiszem, mindketten mentek már mindegyikkel” – árulta el Steiner. A nehezebb darabtól a csapat a Belga Nagydíjra szabadul meg, akkor érkezik az újonnan készült változat.

Az Auto Bild eközben úgy értesült, hogy Mazepin apja, a milliárdos Dmitrij Mazepin több pénzt is fizetne a csapatnak, ha fia Schumacher autóját vezethetné. Emellett állítólag még felmerült az is, hogy kirúgassák Steinert, és a csapatfőnöki székbe Oliver Oakes-t, Mazepin menedzserét ültessék.