Mindkét pénteki szabadedzést a Mercedes nyerte a Forma-1-es Portugál Nagydíjon. A nap abszolút leggyorsabbja Valtteri Bottas lett, de a Red Bull-os Max Verstappen hátránya is kevesebb volt, mint három századmásodperc. A legjobb idők még az első edzésen születtek, a másodikon a feltámadó szélben lassabb körök születtek.

Mindettől függetlenül ahogy szokás, a pilóták versenyszimulációkat is futottak, ahol hasonlóan erősnek tűntek. A Red Bullnak azonban lehet félnivalója, erre következtethetünk Andrew Shovlin szavaiból. “Lewis küszködött az autó hátuljával, és ugyan a köridőlista élén végzett, dolgoznunk kell még az autó egyensúlyán” – mesélte a Mercedes vezető mérnöke.

Emellett volt még valami a bajnokcsapat autóival. “Mindkét autón sérülést találtunk a nap végén, ami teljesítménybe került, és minden bizonnyal megmagyarázza Lewis néhány hosszú etapos gondját. Ha ezeket kijavítjuk, találhatunk még egy kevés tempót.”

Shovlin szerint a legnagyobb ellenfél a hétvégén is a Red Bull lesz, de nem veszik félvállról a többieket sem. “Egy körön nagyon közel vagyunk a Red Bullhoz, de a Ferrari is a tempónk körül volt konzisztensen.”