Szürreális eredményt hozott a 2020-as Forma-1-es szezon rekordhosszú és egyben eddigi legizgalmasabb időmérő edzése. A totógyilkos szombatból a Racing Point profitált a leginkább: Lance Stroll pályafutása első rajtelsőségét szerezte, míg a sokáig favoritnak tűnő Sergio Pérez harmadik lett. A rózsaszín szendvicsben Max Verstappen zárt a Red Bull-lal.

A leintést követően Mark Webber korábbi Forma-1-es pilóta és endurance-világbajnok készítette az interjúkat az első három helyezettel.

Sokkos állapotban a Forma-1 új rajtelsője 2

Az 1997-es világbajnok Jacques Villeneuve óta Lance Stroll az első kanadai pole pozíciós a Forma-1-ben, egyben ő a második versenyző, aki a Racing Pointtal szerez pole-t – az első Giancarlo Fisichella volt, aki még a jogelőd Force Indiával kvalifikált az élre a 2009-es belga hétvégén.

Lance Stroll (Racing Point, 1.): „Le vagyok sokkolva. Az utolsó szabadedzésen nem tűntünk versenyképesnek, de természetesen most nagyon örülök. A végén sikerült összeraknom ezt a kört, egyetlen dobásom volt az átmeneti gumikon. Bíztam az autóban, szépen összefűztem a kanyarokat, majd az egész kört. Szép visszavágás az elmúlt néhány nehéz hétért. Különleges pillanat ez számomra, pályafutásom egyik legnagyobbja!”

Max Verstappen (Red Bull, 2.): „Már a Q1-ben próbálkoztunk a köztes gumikkal, de nem volt tapadásunk. A Q3-ban már sokkal jobb volt a pálya, de borzasztóan működtek nálunk az intermediate-ek. Ezzel szemben az extrém esős gumik jók és kényelmesek voltak, ami nem annyira jó. Nyilvánvaló, hogy most egy kicsit csalódott vagyok. Holnap a versenyen még mehetünk jól, de ha sokáig állsz az első helyen, majd második leszel, az nem olyan, amit akarsz.”

Sergio Pérez (Racing Point, 3.): „Remek eredmény a csapat számára, erre tényleg nem számítottunk! Elégedett vagyok, mert a vége csak a szerencsén múlt. Az utolsó körömön volt a legjobb az autó. Jó döntés volt interekre váltani, amikkel erősök voltunk már az elején, de egyértelmű, a pozíció lesz a kulcs holnap a gumihőmérséklet szempontjából. Szerintem jobb a harmadik rajthely, mint a második, úgy gondolom, a rajtnál lesz különbség a kettő között.”

Kép(ek) forrása: Getty Images