Sebastian Vettel 2018-ban, 2019-ben is küszködött néha, de miután tavasszal bejelentették, hogy a Ferrari nem hosszabbít vele szerződést, idén egészen gyengén szerepel, szinte mindig lassabb csapattársánál, Charles Leclerc-nél, ahogy szinte minden hétvégén elkövet valami hibát is.

Vettel 11 forduló alatt mindössze ötször zárt a top10-ben, alig 17 ponttal a tarsolyában a bajnokság 13. helyén áll – ennél rosszabbul csak az első, Toro Rossó-s, fél idényében szerepelt 2007-ben. A négyszeres világbajnok maga sem elégedett, reméli, hogy az Aston Martinhoz való átigazolása előtt még mutathat valamit a Scuderiánál is.

„Én sem voltam elégedett némelyik idei futamon mutatott teljesítményemmel. Nagyok az elvárásaim magammal szemben, tudom, érzem, hogy ennél jobban is tudok szerepelni” – mondta a Portugál Nagydíj csütörtöki sajtónapján.

„Nagyon várom a jövőre induló új fejezetet. De mielőtt az elkezdődne, szeretném méltósággal lezárni ezt a fejezetet, szeretném összeszedni magam, hogy úgy teljesítsek, ahogy valójában tudok. Túl kell lépnem a korlátokon, hogy készen álljak az új fejezetre.”

A kérdésre, hogy érzelmileg teher-e a tudat, hogy elhagyja a Ferrarit, így felelt:

„Nem hiszem, hogy az a típus vagyok, aki a végén elérzékenyül, szentimentális lesz. Úgy gondolom, elég realista vagyok ahhoz, hogy tudja, minden véget ér egyszer. Emellett a csapaton belül is más már a helyzet, mint egy vagy két évvel ezelőtt. Tudjuk, merre tartunk.”

Forrás: Sky Sports
Kép(ek) forrása: Getty Images
Kapcsolódó címkék: F1 Ferrari Forma-1 Sebastian Vettel Sport