Rég láthattuk olyan magasságokban Romain Grosjeant és a Haast, mint a Forma-1-es Spanyol Nagydíj pénteki szabadedzésén. A francia pilóta mindkét gyakorlást a leggyorsabb hat pilóta között zárta, úgy, hogy a korábbi hétvégéken az amerikai istálló autóival szinte kisebbfajta bravúrnak számított a továbbjutás az időmérő második szakaszába.

“Ez a valóság? Csípjetek meg!” – álmélkodott Grosjean pénteken. “Nem tudom, honnan jött ez a teljesítmény. Senki sem érti igazán, az év eleje óta ugyanazt az autót használjuk” – mondta a tízszeres dobogós.

F1: Nem érti Grosjean, mitől gyorsult be a Haas 2

Romain Grosjean

“Jó munkát végeztünk Silverstone óta, ami a beállításokat illeti. A teljesítményünk igen jó volt, de érzékenyek voltunk az erőre – ez talán kevésbé számít itt” – utalt a francia a Haasokat hajtó Ferrari-erőforrásokra. “Hatodik az első, ötödik a második szabadedzésen, és a hosszú etapos tempó is igen jó volt – rendkívül örülünk ennek.” – mondta.

Grosjean egy bensőséges példával szemléltette, mennyire forró körülmények között autóztak pénteken a pilóták. “Három szett aláöltözetet cseréltem, csak az izzadtság miatt. Szerencsére van néhány tartalékszett itt a pályán!” – mesélte.

Forrás: F1i.com, Motorsport
Kép(ek) forrása: Getty Images