A Forma-1-es Magyar Nagydíj csütörtöki sajtónapján a Williams-csapat megerősítette, hogy a 2021-es idénynek is a jelenlegi párossal, azaz George Russell-lel és Nicholas Latifivel futnak neki.

Az idén egy kicsit magára találni látszó sereghajtó pilótapárosát illető hír önmagában nem túl izgalmas, úgy viszont már igen, ha felidézzük, hogy az F1-ben tavaly bemutatkozott Russell a Mercedes neveltje, és az egyetlen valódi jelölt lehetett volna Valtteri Bottas helyére az anyacsapatnál – a mostani bejelentés tehát közvetetten tovább erősíti a finn megtartásáról szóló korábbi híreket.

Russell a Hungaroringen elmondta, hogy három évre szóló szerződése van, a megbízott csapatfőnök, Claire Williams pedig világossá tette számára, hogy annak lejártáig nem is engedik el.

F1: Eldőlt egy újabb dominó 1

„2021-re is a Williamsnél maradok. Hároméves szerződést írtam alá, maradok is, hogy 2021-ben is tovább építkezzünk a tavalyi és az idei szezonra. A Mercedes nem okozott csalódást, nem sokat tehettek. Claire elhatározása szilárd volt azt illetően, hogy egyelőre nem akar elengedni. A Williamsszel van szerződésem, ezért tiszteletben kell tartanom a döntést. Idén is, jövőre is mindent beleadok majd, aztán meglátjuk, mi lesz azután” – nyilatkozta a 22 éves angol.

Latifi idén debütált az F1-ben, williamses ülése biztos volt, hiszen édesapja, Michael Latifi számos cégével szponzorálja a csapatot, sőt, már jelzáloghitelt is nyújtott a patinás alakulatnak.

Kép(ek) forrása: Getty Images