A Forma-1 több tengerentúli helyszín kidőlése miatt igyekszik további európai fordulókkal, és a biztosnak látszó ázsiai fordulók egy részének duplázásával felhizlalni a 2020-as versenynaptárt.

Az F1 sportszakmai főnöke, Ross Brawn a múlt héten arról beszélt, hogy Bahrein ideális duplázó lehetne, hiszen a szahíri pályának több nyomvonala is van, a második fordulóban akár az ovált is használhatnák.

Az ötlet a bahreini szervezőket is meglepte, erről ugyanis nem beszéltek velük mostanában, és az a nyomvonal eredetileg nem is F1-es versenyzésre való.

„Ross nyilatkozata minket is meglepett. Régen felvetette már ezt, de sosem lett belőle semmi. Ilyen értelemben új ez az ötlet, de nem megvalósíthatatlan” – mondta a Motorsport.comnak Szalman bin-Ísza al-Kalifa herceg.

„Azt a nyomvonalat klubversenyek számára tervezték, hogy a céges vendégeknek ne kelljen nagyokat fékezniük a kanyarokban, csak simán vezethessenek a pályán. Nem igazán versenypályának készült.”

A pálya főnöke, Ramzi Fajez azt mondja, a fentiek ellenére ott is lehetséges F1-es futamot tartani, biztonsági szempontból megfelel a nyomvonal: „Ami a biztonságot illet, simán lehet ott futamot rendezni, Charlie Whiting gondoskodott erről annak idején. Csak apró módosítások kellenének a futamhoz.”

Kövess minket a Facebook-on!
Forrás: Motorsport.com
Kép(ek) forrása: Getty Images