Miután a globális koronavírus-járvány tönkrevágta az eredeti Forma-1-es versenynaptárt, az újjászervezendő idényben, a futamok számának szinten tartása érdekében némelyik pályán több versenyt is rendeznének.

Ennek továbbfejlesztése az ötlet, miszerint az adott helyszín második (harmadik) futamát az eredeti menetiránnyal ellentétesen tartsák meg.

A 2016-os világbajnok Nico Rosberg után egy online beszélgetésben a ferraris Charles Leclerc is ezt fejtegette:

„Hallottam arról, hogy fordított versenyeket csinálhatnánk. Az nagyon-nagyon menő lenne, jó lesz! Úgy gondolom, mindannyian újból felfedeznénk a pályákat, az autó szempontjából is nagyon más lenne. Izgalmas ötlet.”

„Ilyen esetben egyértelműen a nulláról indulnánk, teljesen újra kellene tanulni a pályát. A gokartozásban csináltam is ezt, előbb az egyik, aztán a másik irányban mentem a pályán – tapasztalatom szerint tényleg olyan, mint ha egy másik pálya lenne. Ez biztosan izgalmassá teszi majd a dolgokat, mert a korábbi tapasztalatokkal rendelkező versenyzőknek sem lesz tudása, mindenki egy szintről indul.”

F1: Leclerc nagyon bírná a fordított pályákat 1

Leclerc ugyanakkor kétli, hogy a csapatok közi erősorrendre is hatással lenne a menetirány megfordítása:

„Ezt illetően nem változnak jelentősen a dolgok. Biztos vagyok benne, hogy így is Lewis lesz a favorit. De mindenképp izgalmas lesz fordítva végigmenni Silverstone-ban, nagy tempóval megérkezni a Beckettsbe.”

Tegyük hozzá gyorsan, hogy annak ellenére, hogy Leclerc milyen lelkes, a fordított versenyek rendezése nagyon valószínűtlen, ahogy a barcelonai főnök, Joan Fontsere is rámutatott a héten, a pályák túlnyomó részét egy menetirányhoz tervezték és építették, a bokszutca be- és kijárata, a bukóterek, korlátok, egyéb biztonsági struktúrák csak az eredeti irányban működnek jól, alig-alig akad helyszín, ahol átépítés nélkül lehetne fordítottan versenyezni.

Az egy helyszínen rendezendő futamok a menetirány megfordítása nélkül is okozhatnak fejfájást: egyes csapatok autóinak jobban fekszenek egyes pályák, mint másokénak, így az ismétlés felnagyítaná a különbségeket.

„Igen, a sportszerűség mindig szempont, de úgy gondolom, most az a fő, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk a lehetőségekből” – mondta erről Lecerc. „Ez pedig azt jelentheti, hogy többször is megyünk ugyanazon a pályán, így lehet összehozni a lehető legtöbb futamot.”

Kövess minket a Facebook-on!