A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto a brit Sky Sportsnak adott interjút. Az olasz az F1 vezetése, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a csapatok képviselőinek hétfői telekonferenciája után nyilatkozott, egyebek mellett a 2020-as szezon újratervezéséről – ezen a téren bármiben benne lennének.

„A sportszabályzatból tudjuk, hogy a világbajnoksághoz legalább nyolc futam szükséges, de mindenki ennél többet céloz. Fontos lesz, hogy mindannyian rugalmasak legyünk. Meggyőződésem, hogy Chase (Carey, F1-vezérigazgató) és a csapatok képesek lesznek összehozni a lehetőségekhez mérten legjobb világbajnokságot. Mi bármire hajlandók leszünk, legyen szó rövidített hétvégékről, dupla versenyekről, akármikor is érjen véget a szezon és akárhogy tömbösítsék is a futamokat” – magyarázta.

F1: A Ferrari-főnök rugalmasságot ígér 1

Mattia Binotto és Chase Carey

„Azt nagyon nehéz megmondani, mikor indulhat a szezon. Senki sem tudja igazán. Talán július elején kezdhetünk, de egyelőre semmi sem biztos. De szerintem május végére tisztább lesz a kép. Közös érdekünk, hogy amint lehetséges, versenyezzünk, és a lehető legtöbb futamot tartsuk meg, de egyelőre korai lenne arról beszélni, hogyan is alakul a jövő.”

Míg a naptár tekintetében nagyon nyitott a Ferrari-főnök, a kiadáscsökkentés terén nem ennyire engedékeny. A hétfői egyeztetésen a csapatok többsége szerette volna elérni, hogy az eredetileg évi 175 millió dollárosra tervezett kiadási plafont 125 millióra csökkentsék, ám a három élcsapat csak 150 millióig volt hajlandó lemenni, így nem született megegyezés.

„A csapatok pénzügyi helyzete egyértelműen fontos kérdés. Tökéletesen tisztában vagyunk egyes csapatok nehézségeivel, jól tudjuk, foglalkoznunk kell a kiadások kérdésével a jövőt illetően, hiszen a kiadáscsökkentés a csapatok túlélésének legfőbb biztosítéka” – kezdte Binotto.

F1: A Ferrari-főnök rugalmasságot ígér 2

Kettős mércét szeretnének a nagyok

„Tárgyalunk a kiadási plafon csökkentéséről, de nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a csapatok különböző struktúrában, különböző eszközökkel dolgoznak. Vannak csapatok, mint a Ferrari is, amelyek valódi konstruktőrök, az autók minden egyes elemét maguk tervezik, fejlesztik, homologálják és gyártják. Más csapatok viszont kliensek, úgy vásárolják az alkatrészeket. Szóval a kiadási plafon tárgyalásakor nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy eltérő helyzetekben vagyunk, szóval lehet, hogy nem az egységes plafon a válasz.”

Binotto azt mondta, az eddigi megbeszélések „konstruktívan és pozitívan” zajlottak, de vannak még dolgok, melyeknek teljesülniük kell a „helyes döntések” érdekében. „Szerintem fontos, hogy elkerüljük, hogy érzelmi töltetet kapjanak a kérdések” – jegyezte meg.

Forrás: Sky Sports
Kép(ek) forrása: Getty Images
Kapcsolódó címkék: F1 Ferrari Forma-1 Mattia Binotto Sport