A Ferrari 2019-re változtatott a pilótafelállásán, a veterán Kimi Räikkönen helyére a saját nevelésű ifjonc, Charles Leclerc került Sebastian Vettel mellé.

Bár eredetileg a négyszeres világbajnokot szánták a csapat első számú versenyzőjének, a német hullámzóan teljesített, a rosszkor, rosszul kiadott csapatutasítások, az emiatt kifejlődött bizalmatlanság pedig jelentősen ártott a Scuderia szezonjának.

A bajnokságban végül Leclerc Vettel előtt zárt, a fiatal monacóinak már karácsony előtt egészen 2024-ig szóló szerződést is adtak, míg a német – egyelőre – csak az idei év végéig van lekötve az olasz csapatnál.

„Tavaly szarul dolgozott, meg is mondtam neki” – nyilatkozta Vettelről a pilótával jó barátságot ápoló Bernie Ecclestone a Daily Mailnek. „Ott végzett, ahol érdemelte, de a Ferrari is 100 százalékosan Leclerc-t támogatta. Belehabarodnak egy versenyzőbe, ami aztán nagyon megnehezíti a másik pilóta helyzetét. Nagyon sok minden dolgozott Sebastian ellen.”

F1: „A Ferrari belehabarodott Leclerc-be” 1

„A kanadai sztori is rosszul esett Sebastiannak, úgy gondolta, hogy a Ferrarinak jobbak ki kellett volna állnia mellette. És igaza is volt” – utalt a vitatott időbüntetésre, amelynek köszönhetően hiába nyert a pályán, végül a 2. helyen zárt a német.

A Forma-1 korábbi ura úgy gondolja, hogy a Ferrari amúgy is rossz lóra tehetett Leclerc-re, ő ugyanis nem látja olyan nagyszerűnek a monacóit: „Szerintem már mindent láttunk Leclerc-től. Jól teljesített, ezután is jól megy majd, de szerintem semmi kiemelkedőt nem látunk majd tőle.”

Forrás: Fotó: Getty Images