Szokatlan bemutatkozót tartott Párizsban a Renault a 2020-as szezon előtt: a francia márka központi szalonjában rendezett eseményen mindenki ott volt, aki számít, csak az R.S. 20-as nem.

Az autóról a Twitteren hoztak nyilvánosságra néhány ízelítő képkockát, egyelőre a sárgát kispórolták a festésből, de nem ez a végleges fényezés. A főnök, Cyril Abiteboul elmondása szerint az R.S. 20-as fizikailag még nem létezik teljes valójában, az alkatrészek végül jövő héten állnak majd össze valódi autóvá Barcelonában.

F1: Új autó nélkül nyitotta az évet a Renault 1

Galéria

“Az idén a lehető legjobb pályára kell állnunk a 2021-es nagy szabályváltozások előtt” – mondta Abiteboul. “Az előző év második felében végrehajtott szervezeti változásokról már ezt szem előtt tartva döntöttünk.”

“Az idei szezonnak alázatosan és ambíciókkal telve futunk neki. A kihívás minden csapat számára, minden évben óriási, és ez alól mi sem vagyunk kivételek.”

F1: Új autó nélkül nyitotta az évet a Renault 2

Duma volt, autó nem volt

A versenyzők óvatosan optimisták. “Egy teljes szezonnal a hátam mögött alig várom, hogy még inkább a csapat részévé váljak – ebből a szempontból idén egyszerűbbé válnak a dolgok” – vélekedett Daniel Ricciardo. “Sokat tanultam magamról, és természetesen a csapatról is.”

“A Forma-1-ben minden a részletekről szól, márpedig én elég sok részletet láttam már az R.S. 20-ason” – így a csapat újonca, Esteban Ocon. “Izgalmas látni a kész autót, de most már jöhet a következő dolog: beleülni és kipróbálni.”