Nagy várakozásokkal fut neki 2020-nak a Red Bull Racing, a tavalyi, igen biztató fejlődést látva második hondás évükben már a világbajnoki címért szeretnének küzdeni. Max Verstappen is úgy érzi, az idei szezon előrelépést hoz majd:

„Csapatként szeretnénk a bajnoki címért küzdeni, jól akarunk szerepelni. Majd meglátjuk, mert egyelőre nehéz lenne megmondani, hol állunk a többiekhez képest, de mi mindent megteszünk, hogy elérjük a célt.”

„Jó úton járunk. Remélem, hogy idén minden egyes futamon a dobogós helyekért küzdhetünk majd. Remélhetőleg izgalmas versenyek lesznek majd, én alig várom! Tavaly fejlődtünk, 2019 pozitív volt, de idén a következő szintre akarunk lépni.”

Verstappen bizonyos értelemben már tavaly újabb szintre lépett, a korábbiaknál érettebben vezetett, ugyanakkor megőrizte az agresszivitását is, ami időnként még visszaütött. Azt mondja, sosem lesz kockázatkerülő.

„Néha belemenősen kell vezetni, máskor nem, de mindig benne van, hogy hibázik az ember. Ha ezt el akarjuk kerülni, akkor ültessünk robotokat az autóba! Sokszor mondják, hogy inkább ne csináld ezt, inkább nem próbálkozz azzal, de ez nem így működik. Ha az ember a határokat feszegeti egy versenyautóval, akkor mindig benne van a hiba lehetősége. A fő az, hogy tanuljunk belőle.”