Az indiai Tata Communications még Bernie Ecclestone idején, 2012-ben lépett együttműködésre a Forma-1-gyel, a cél a digitális átállás, a közvetítések és az egyéb adattovábbítás modernizálása volt.

Mint most kiderült, a partnerségnek vége, a 2019. december 31-én lejárt szerződést nyolc év után nem újították meg, tudósít a Reuters.

A Forma-1 vezetése megerősítette a hírügynökség értesülését, a Tata Communications marketingért felelős alelnöke, Amit Sinha Roy pedig nyilatkozott is a szakításról.

„A Tata olyan új platformokat keres, amelyeken keresztül bemutathatja a digitális szolgáltatásai teljes körét a partnereinek. A Forma-1-gyel eltöltött, több mint 150 futamot felölelő nyolc év a sportág innovációjáról szólt. Mivel elértük a kitűzött célokat, úgy érezzük, eljött az ideje az együttműködés lezárásának.”

Távozott az F1 egyik fő partnere 1

A cég jelezte, hogy bár a Forma-1-gyel való partnerségük véget ért, a sportágnak nem fordítanak hátat, a közvetítőtársaságokkal (Sky, Star Sports), valamint partnercsapataikkal (Williams, Mercedes AMG) ezután is folytatják a munkát.