Sikert sikerre halmozott a Mercedes a 2019-es Forma-1-es idényben, ennek következtében jövőre mélyen a zsebébe kell nyúlnia a csapatnak már a nevezéshez is.
A csapat zsinórban hatodik egyéni és konstruktőri bajnoki címét aratta idén, utóbbi bajnokságban 739 pontot gyűjtött. Ennél csak egy alkalommal, 2016-ban volt jobb a Mercedes, akkor 765 pontot szerzett.
A nevezési díjat néhány éve már az előző szezonban szerzett pontok alapján kell fizetni, mivel azonban az egy pontra eső összeget időközben emelte az FIA, a 2017-esnél is nagyobb nevezési díjat kell fizetnie a Mercedesnek.
Az alap nevezési díj egységesen 556 509 dollár (166 millió forint) minden csapat számára. A győztes konstruktőr ezen felül minden egyes megszerzett pont után további 6677 dollárt (kétmillió forint) fizet, a többiek tarifája 5563 dollár (1,65 millió forint) pontonként.
Csak a pontjai miatt 4 934 303 dollárt (1,471 milliárd forint) kell fizetnie a Mercedesnek, a teljes befizetendő összeg 5 490 812 dollár (1,637 milliárd forint). Ez több mint kétmillió dollárral múlja felül a második legmagasabb nevezési díjat, amit a Ferrarinak kell fizetnie (3,360 millió dollár).

A második oszlopban szerepel a csapat pontszáma, a harmadikban az ebből számolt “pontalapú” nevezési díj, míg a negyedikben látható a teljes nevezési díj