A Ferrari motorfölénybe került a 2019-es idényre, ami rögtön felkeltette a riválisok gyanakvását. Bár a vörös autó egész évben mindig átment a műszaki átvételeken, a csapat pedig végig azt állította, náluk minden szabályos, az ellenfelek ősszel a Nemzetközi Automobil Szövetséghez (FIA) intézett “szabálytisztázó” kérdésekkel igyekeztek megfogni az olasz csapatot.

Az FIA az Amerikai Nagydíj előtt kiadott műszaki direktívája bezárt egy kiskaput az üzemanyag-átfolyásmérőket illetően, a Ferrari pedig versenyképtelenebbé is vált Austinra, majd a felügyelőszervezet a múlt hétvégi Brazil Nagydíj előtt újabb, a hűtőrendszerből esetlegesen a motortérbe juttatott elégethető folyadékok alkalmazását zárta ki. A Ferrari-főnök a csapat gyengébb eredményeit a beállítások megváltoztatásával magyarázta.

Az FIA az interlagosi verseny után le is foglalta a Ferrari üzemanyagrendszerét, valamint azzal együtt egy Ferrari-motorpartner (Alfa Romeo) és egy nem Ferrari-motoros (Honda) csapat hasonló egységét további vizsgálatok, összehasonlítások céljából.

F1: Úgy tűnik, tényleg trükközött a Ferrari 1

A Motorsport.com olasz kiadása úgy tudja, máris van eredmény, az FIA újabb, idei 39. műszaki direktívája tovább szigorít: ezen túl egy helyett két, méghozzá az FIA által kalibrált átfolyásmérő kell majd a motorokba – a jövő hétvégi szezonzáróig rendelkezésre álló idő rövidsége miatt azonban csak a 2020-as idénytől élesedik a rendelkezés.

A fentiek alapján nagyon úgy tűnik, hogy a Ferrari idén valóban trükközött valamit, az egyik elmélet szerint a benzint az átfolyásmérő jeladásai közötti holtidőben is továbbították valahogyan az égéstérbe, a másik szerint eleve hamis jeleket küldhettek a telemetriából, de így vagy úgy, a hivatalos limitet túllépve fogyasztott a motor.

Mivel a vizsgálatokon egyszer sem “bukott meg” a Ferrari, büntetés valószínűleg nem lesz a dologból, az FIA az eddigi és esetleges további szigorításokkal igyekszik majd teljesen lehetetlenné tenni az ügyeskedést.

Forrás: Fotó: Europress
Kapcsolódó címkék: F1 Ferrari FIA Forma-1 Sport