Napsütéses időben, 38 fokos aszfalt- és 21 Celsius-fokos levegőhőmérséklet mellett zajlott le az idei év huszadik időmérő edzése Interlagosban, a 2019-es Forma-1-es Brazil Nagydíjon. A harmadik szabadedzés eredményei alapján a Mercedes és Red Bull tűnt a favoritnak.

A Q1-ben Robert Kubica volt az első, aki pályára hajtott a Williamsszel, de ő is behajtott a bokszutcába egy felvezető kör után. A lengyel csapattársa, George Russell iratkozott fel elsőként a köridők listájára, de őt gyorsan követték a többiek is. A három topcsapat versenyzői hamar bebiztosították továbbjutásukat, az első hat helyen Red Bull-Ferrari-Mercedes sorrend alakult ki: a leggyorsabb Max Verstappen és a hatodik Valtteri Bottas között kevesebb mint fél másodperc volt a differencia.

Carlos Sainz motorhibára gyanakodott, mielőtt még első mért körét megfuthatta volna. A McLaren be is hívta a bokszba a spanyolt, aki már nem is hajtott a pályára a későbbiekben.

A középmezőny versenyzőinek köridejei között a rövid interlagosi pályán alig volt különbség. A kieső helyek elkerüléséért komoly csata zajlott, de végül hoppon maradt Danyiil Kvjat a Toro Rossóval, a Racing Point kanadaija, Lance Stroll, a két Williams és motorhiba miatt mért kört nem teljesítő Sainz.

A Q2 hosszú üresjárattal indult, majd a Mercedesek törték meg a csendet. A versenyzők ezúttal is taktikáztak, ami a gumiválasztást illeti, habár ezúttal a 10 helyes rajtbüntetést kapó Charles Leclerc volt az egyetlen, aki közepes gumikon hajtott ki a bokszból. Lewis Hamilton és csapattársa már meg is tette első mért körét, mire Sebastian Vettel kihajtott a bokszból a Ferrarival.

Az első körök után Verstappen ugrott az élre, megelőzve Leclerc-t, Vettelt, Hamiltont, Albont és Bottast. A holland 3 tizedmásodpercet adott a monacóinak, a többiek legalább fél másodperccel lassabbak voltak.

Nemcsak a pályán, a bokszutcában is forrósodott a helyzet: Lando Norris McLarenjébe kis híján belehajtott Kimi Räikkönen, miközben az Alfa Romeo garázsából gurult ki.

A sportbírók ezúttal incidens nélkül megúszták Vettel mérlegelését. Emlékezetes, hogy tavaly szintén az időmérő második szakaszában állították meg ellenőrzésre a németet, aki nagy sietségében tönkretette a mérleget. Idén nyugodtan tűrte a vizsgálatot a Ferrari négyszeres világbajnoka.

Az időmérő legvégén egy sárga zászlós periódus többektől is elvette a javítás lehetőséget: Antonio Giovinazzi megforgott az Alfa Romeóval, így nem jutott tovább Norris, Giovinazzi, a két Renault és Sergio Perez (Racing Point).

A Q3-as első felfutások után Verstappen 8 ezredmásodperccel vezetett Vettel előtt. Őt Leclerc, Hamilton, Bottas és Albon követte. A holland egy hatalmasat hibázott mért körén, de így is gyorsabb tudott lenni mindenkinél, csapattársának három tizedmásodpercet adott.

A fináléra mindenki felcsavarta a motorokat és új gumikat tett fel. Verstappenen és Hamiltonon kívül senki sem javított számottevően az idején, a brit átugrotta Leclerc-t, aki a 14. helyről rajtolhat ezzel vasárnap. Verstappen pályafutása második pole-pozícióját szerezte, mögötte Vettel és Hamilton következett.

F1: Verstappen hengerelt a brazil időmérőn 1

A 2019-es Forma-1-es Brazil Nagydíj magyar idő szerint vasárnap este 18.10-kor kezdődik.

Kövesd Facebook-oldalunkat, hogy ne maradj le a Forma-1 legfrissebb híreiről!

Forrás: Fotó: Getty Images, Twitter