A Renault 2016-ben tért vissza a Forma-1-be gyári csapattal, de a projekt finoman szólva sem sikertörténet, a lassú fejlődés után idén visszaesés következett, ami nem mutat túl jól az F1-ért köztudottan nem rajongó új cégvezér, az egy hónapja kinevezett Clotilde Delbos szemében.
Pár hete arról hallani, hogy a 15 százalékos állami résztulajdonú francia márka a részvételét 2020 végéig kötő szerződést lejártát sem szeretné megvárni, már a 2019-es idény végén magára hagyná az enstone-i alakulatot, ám a hétvégén a cég egy szóvivője cáfolt.
A Renault kommunikációs felelőse az F1only.fr-nek azt mondta, a szóbeszédekkel csak “destabilizálni” akarják a csapatot, a 2020-as autó fejlesztési projektjei pedig “továbbra is folynak Enstone-ban és Viry Chatillonban”.
A Renault 2020-nak a csapatnál második évét kezdő Daniel Ricciardóval, valamint a Nico Hülkenberg helyére érkező francia Mercedes-nevelttel, Esteban Oconnal kíván nekifutni.
A csapat a tavalyi konstruktőri 4. hely után idén a motorpartner McLaren mögött messze lemaradva az 5. lehet, de extrém esetben az utolsó két fordulóban akár még a Racing Point is megelőzheti őket.