A Renault 2016-ban, a Lotus fel-, pontosabban visszavásárlásával alapította újra gyári F1-es csapatát, ám az enstone-i alakulat nem mutatott igazi fejlődést.
2018-ban ugyan a konstruktőri bajnokság 4. helyén zártak, de 2019 visszaesést hozott, a Renault az 5. a másfélszer annyi pontot gyűjtő motorpartner, a McLaren mögött.
“Tény, hogy a McLaren jobb autót, jobb kasztnit épített, mint mi. De nem szégyen, hogy a McLaren ellen küzdünk, továbbra is fantasztikus csapat, az F1 egyik nagy neve” – mondta a Renault F1-es főnöke, Cyril Abiteboul a Motorsport.comnak.
“Azt hiszem, egyszerűen el kell fogadnunk, hogy időbe telnek a dolgok, akár tetszik, akár nem. Az F1 nehéz, de egyre jobban értjük az autót, képesek vagyunk javítani a beállításokon, fejlesztéseink viszont nincsenek, egy ideje már leálltunk velük” – folytatta.
Abiteboul szerint a Renault-nak a 2021-es szabályváltozási csomag jelent majd áttörési lehetőséget, de erősen kérdéses, hogy a francia márka jelen lesz-e 2020 után, sőt, pletykák szerint akár a jövő évet sem érheti mag az alakulat.
A német F1-Insider is rámutat, hogy a 15%-os állami résztulajdonú márka új cégvezére, Clotilde Delbos egyáltalán nem támogatja a Forma-1-es programot, így előfordulhat, hogy kiadáscsökkentési indokkal a szezon után egyszerűen leállítja azt – különösebben magyarázkodnia sem kellene, az eredmények önmagukért beszélnek.