Noha a nyári szünet előtt Max Verstappen és a Red Bull is lendületben volt, a legutóbbi öt verseny nagyon nem úgy alakult, ahogyan a csapat szerette volna.

Miközben a szünet előtt Verstappen nyert Ausztriában és Németországban, a Hungaroringen pedig megszerezte élete első pole-ját, azóta mindössze egyszer állt dobogón.

Miközben a Red Bull visszaesett, a Ferrari feltámadt, ami Verstappen szerint egyértelmű jele annak, hogy a csapata alulmaradt a fejlesztési versenyben az olaszokkal szemben.

“Nem fejlődtünk annyit, amennyit szerettünk volna” – mondta Verstappen. “Ha a Mercedeshez viszonyítunk, nem voltunk annyira messze, de egyértelműen nem fejlődtünk annyit, mint a Ferrari.”

“Folytatnunk kell a kemény munkát, a motorral is tudunk még előrelépni. Ez nem titok, mindenki tudja ezt, és mindannyian ezt akarjuk.”

“Természetesen nem számítottam arra, hogy idén harcban leszek a világbajnoki címért, ez nem reális cél egy új partner érkezése esetén” – utalt a Honda érkezésére.

“Még nagyon az építkezési fázisban tartunk, próbáljuk maximalizálni a csomagban rejlő potenciált. Már láttunk felvillanásokat, szóval próbálunk mindent összerakni a következő évre.”