Noha a bajnokság már abba a szakaszába érkezett, amikor a csapatok szinte teljes egészében a jövő évi autójukra állítják át a fókuszt, a Mercedes egy frissítéssel még készül a Japán Nagydíjra.

Ennek elsőre nem sok értelme van, hiszen a csapat kettős győzelmet aratott Oroszországban, ám ehhez a szerencsére is szüksége volt, nyers tempó alapján a Ferrari tűnt a leggyorsabbnak Szocsiban. Ráadásul öt futammal a szezon vége előtt Lewis Hamilton előnye is behozhatatlannak tűnik, de a Mercedes már korábban eldöntötte, hogy így jár el.

“Igen, dolgozunk az új elemeken” – válaszolta Toto Wolff csapatfőnök arra a kérdésre, hogy Japánban lesznek-e új fejlesztések az autón.

“Próbálunk erőforrásokat csoportosítani arra, hogy folytassuk a küzdelmet idén, és persze dolgozunk a következő szezonon is.”

A fejlesztés nem lesz akkora, mint a Ferrari szingapúri csomagja volt. “Kisebb fejlesztésekről beszélünk.”

“A fejlődésünket folytatjuk, de a lépések már kisebbek lesznek, mint a nyáron voltak. Ezt eleve így terveztük, nagyon alaposan átgondoltuk a stratégiánkat.”