Daniel Ricciardo tavaly nyáron nagy meglepetést keltett, amikor a logikusnak tűnő Red Bull-os hosszabbítás helyett a Renault-hoz való igazolását jelentette be.

A váltás egyelőre nem jött be – már ami az eredményeket illeti, mert amint a korábbi menedzserével folyó per anyagaiból kiderül, pénzügyileg azért nem volt rossz döntés két évre 55 millió dollárért aláírni –, ezt már maga Ricciardo sem titkolja, de továbbra is kitart amellett, hogy nem bánta meg a dolgot.

“Szó szerint csak körözgetek – azt azért nem mondom, hogy teljesen kikapcsolva, de – és arra gondolok, hogy nem itt akarok lenni” – mondta a BBC-nek a középmezőnybeli versenyzésről.

“Mi 2021-et illeti, semmilyen döntést nem hoztam még. Nem beszéltünk még erről Cyrillel (Abiteboul, Renault-főnök). Úgy gondolom, ő is érzi, hogy ha nem is cserben hagyott minket, de ennél többre számítottunk.”

“Hogy szeretnék-e maradni? Igen, mert jó esetben új szintre léphetünk a csapattal. Nem az volt a szándékom, hogy két évet eltöltök itt, hogy aztán továbbálljak máshova. Tudom, hogy egyesek így gondolják, de én tényleg szeretném, ha összejönnének a dolgok itt.”