Megrázta a motorsportos közösséget a Forma-1-es Belga Nagydíj szombati napján történt hatalmas baleset, melybe a Forma-2-ben versenyző Anthoine Hubert belehalt. Az eseménysorozat másik sérültje az amerikai Juan Manuel Correa volt, akit azóta is kórházban tartanak.

Correa állapotáról a családja adott tájékoztatást nemrégiben. Az ecuadori születésű versenyzőt egy londoni kórházban kezelik. Az augusztus 31-i balesetben mindkét lába eltört, és a gerince is megsérült. Szülei szerint fiuknak az óriási küzdőszellem segít a felépülésben. “Biztosak vagyunk abban, hogy a fiunk meg fog lepni bennünket, ahogy azt mindig teszi” – írták közleményükben.

A baleset után a liége-i kórházban négy órás műtéten esett túl Correa, ez után vitték Londonba. Az úton azonban akut légzési zavara volt, mely az orvosok szerint előfordulhat az ilyen erejű becsapódások után. Emiatt a fiatal pilótát mesterséges kómába helyezték, és egy gép gondoskodik szervezetének megfelelő oxigénellátásáról.

A család megköszönte a támogató üzeneteket, és Anthoine Hubert családját is együttérzésükről biztosították. Az F2-esek a Forma-1 betétfutamaként az Olasz Nagydíjon már újra versenyeznek, a 20 helyett csak 17 résztvevővel: Hubert és Correa csapatai csak 1-1 autót indít, míg az eseménysorozatot megcsúszásával elindító Giuliano Alesi autóját a belga hatóságok lefoglalták.

Kövesd új Facebook-oldalunkat, hogy ne maradj le a Forma-1 legfrissebb híreiről!

Forrás: BBC