A Forma-1 sajátosan működő pénzdíjrendszerében annál nagyobb szeletet kap a bevételekből egy csapat, minél jobb helyezést ér el a konstruktőri versenyben. Az idén csak küszködő Haas jelenleg csak a kilencedik helyen áll, ennek pedig komoly következményei lehetnek a csapat jövőjére.

Egy Forma-1-es csapat fenntartása önmagában is rengeteg pénzbe kerül, ha azonban a terheket még a pénzdíjak is csak alig csökkentik, az komoly problémákat eredményezhet.

A 2016-ban bemutatkozott Haasnál pánik ugyan nincs, de a legrosszabb esetben megtörténhet, hogy a csapat számára a 2020-as lesz az utolsó az F1-ben.

“Nagyon nehéz helyzetbe kerülünk, ha az eredmények nem javulnak. Amennyiben az F1 túl nagy terhet jelent, el kell gondolkoznunk a kiszálláson” – adott aggasztó nyilatkozatot a tulajdonos Gene Haas.

“Az aggályaink 2021-gyel kapcsolatosak. Mennyibe fognak kerülni nekünk a változtatások? Minden egyes alkalommal, amikor valami változik, az 20, 30 vagy 40 millió dollárunkba kerül.”

“Folyton azt mondogatják, hogy vissza akarják fogni a költségeket, ennek ellenére nagyon szeretik az állandó változtatásokat.”