A Red Bull 2019-re a Honda erőforrásaira váltott, és bár a megbízhatóság terén egyértelműen javulást hozott a lépés, a teljesítmény tekintetében nem jött előrelépés a renault-s időkhöz képest.

A japánok ugyanakkor nagyon igyekeznek, Bakuban a motor második, Franciaországban pedig már harmadik verzióját vetették be, amellyel Max Verstappen Ausztriában győzni tudott és Silverstone-ban is igen versenyképesen ment az autó.

A Red Bull még gyorsabb és főleg kockázatvállalóbb fejlesztésre biztatja a Hondát, így lehetséges, hogy még a nyári szünet előtt, a Magyar Nagydíjra megérkezhet az erőforrás negyedik specifikációja, írja az AS. A spanyol sportlap szerint 25 lóerős előrelépést vár a Honda.

“Ezzel az értékkel a Honda szerint megvalósulhat a nagy vágyuk, beérhetik a brixworth-i motort (a Mercedest)” – írták.

Érdemes azért megjegyezni, hogy ha készen is áll majd az erőforrás a Magyar Nagydíj idejére, nem lenne érdemes nálunk bevetni, hiszen a Hungaroringen a motorerő nem olyan hangsúlyos, a magyar pályán ellenben igen nehéz előzni, ami nem túl jó hír, ha a csere után a mezőny végéről kell kezdeni a versenyt. Sokkal logikusabb, hogy a nyári szünet alatt is folytatják az erőforrás tesztelését, csiszolgatását, hogy aztán az előzésre alkalmas, jó motorteljesítményt kívánó Spában vagy Monzában küldjék azt pályára.