Bár az eredmények nem adnak rá okot, a Williams-csapat mégis ünnepelni fog a hétvégi Brit Nagydíjon.

A grove-i alakulat az autóján feliratokkal hirdeti majd, hogy az alapító-főnök, Sir Frank 50 évvel ezelőtt szállt be a Forma-1-be, első csapatával 1969-ben állt rajthoz. A fél évszázad mellett egy 40 éves évforduló is aktuális, hiszen a mostani csapat pedig az 1979-es Brit Nagydíjon aratta első F1-es sikerét, amit azóta további 115 követett.

Bár az immár több mint 30 éve kerekesszékbe kényszerült Frank Williams az utóbbi pár évben a háttérbe vonult, a csapat napi irányítását lányára, Claire-re bízva, az ünnepelt ezen a hétvégén személyesen is kimegy a versenyre.

“Nagyon várjuk a hazai versenyünket, a legendás pálya nyújtotta kihívásokat és kíváncsian várjuk, hogyan folytatódik a fejlődésünk. Ez lesz George (Russell) első hazai F1-es versenye, amelyen megtapasztalhatja a helyiek támogatását, és jó alkalom lesz arra, hogy megtanulja, hogyan használja ezt fel. Mivel a futam közel van a központunkhoz, nagy örömünkre Sir Frank is csatlakozik hozzánk a hétvégén, hogy közösen ünnepeljük a Forma-1-es csapatfőnöki 50 évét” – mondta a Williams vezető versenymérnöke, Dave Robson.