Bár Sebastian Vettel már többször is határozottan cáfolta, mégis tartja magát az a spekuláció, hogy a négyszeres világbajnok német nem tölti ki a 2020-ig tartó ferraris szerződését, 2019 végén visszavonulhat.
A pletykáról megkérdezték csapattársát, a fiatal Charles Leclerc-t is, a monacói ifjonc szintén nehezen tudja elképzelni, hogy Vettel kiszálljon, ugyanis a munkájában semmi nem utal a kiégésre, kifáradásra.
“Én nem tudom elképzelni, hogy visszavonuljon” – mondta a német Sport Bildnek. “Nem nyilatkozhatok helyette, de motiváltabbnak tűnik, mint bármikor, nagyon keményen dolgozik, hogy a maximumot nyújtsa mind a maga, mind a csapat szempontjából.”
“Jó látni, hogyan dolgozik. Szerintem jól kezeli a nyomást, márpedig ennyi világbajnoki cím megnyerése után mindig ott van a nyomás. És még ha le is győzném, az sem ok a kiszállásra” – magyarázta a monacói, aki ugyan egy-egy hétvégén jobb tudott lenni a németnél, de összességében 18 ponttal csapattársa mögött áll.