Az ülésen a csapatok és a sport képviselői mellett Lewis Hamilton, Nico Hülkenberg és a pilótaszakszervezetet vezető Alexander Wurz is megjelent.

A halasztással kapcsolatban korábban nem volt teljes egyetértés. A Renault például azért nem lelkesedett az ötletért, mert a franciák szerint a nagycsapatok arra használhajták majd a haladékot, hogy még inkább a saját kedvükre alakítsák a végső szabályzatot.

Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke mindenesetre valóban azt az álláspontot képviselte, hogy a tervezet jelenlegi formájában még „nem elég érett” ahhoz, hogy szavazni lehessen róla.

A párizsi ülésen sikerült közelíteni az álláspontokat, így a halasztást végül egyhangúlag szavazták meg „a sport érdekében”.

A szavazásra azért volt szükség, mert az FIA előírásai értelmében egy szabályváltoztatás életbe lépése előtt minimum 18 hónappal véglegesíteni kell a részleket, az októberi kihirdetés pedig azt jelenti, hogy a felkészülési idő rövidebb lesz másfél évnél.