A RaceFans.net értesülése szerint a 2021-es Forma-1-es szabályváltozások keretében a fiatal, feltörekvő pilótáknak is nagyobb szerepet szánnak, több lehetőséget kívánnak adni, méghozzá úgy, hogy minden csapat számára kötelezővé tennék az ifjoncok – legfeljebb két F1-es nagydíjon indult versenyzők – bevetését mindkét pénteki szabadedzésen.

Ifjoncokat, nevelteket, tesztpilótákat persze ma is pályára küldenek időnként a pénteki első edzéseken, de csak a közép- és kiscsapatoknál, nem ritkán pedig egyértelműen csak a szponzori szempontok vagy épp a helyi közönség megörvendeztetésére.

2017-ben a Mercedes-nevelt Georgre Russell a Force Indiánál vezetett először versenyhétvégén a pénteki edzéseken, aminek természetesen örült, de úgy gondolja, a kötelezővé tétel potenciálisan káros, veszélyes lépés lenne:

“Úgy gondolom, hogy nagyszerű ötlet több vezetési lehetőséget adni az ifjoncoknak, de a véleményem az, hogy ez a megközelítés rossz ötlet” – mondta a RaceFansnek a tavalyi Forma-2-es bajnok Williams-pilóta.

“Beugrani egy szabadedzésere, letolni 20 kört – a fiatalok mind igyekeznek majd ezalatt bizonyítani, de megfelelő tapasztalat híján ez nem fog működni. Szóval inkább ártani fog a karrierjüknek, mint használni” – magyarázta.