Hosszú évek óta lankadóban van a Forma-1 iránti érdeklődés a futamok egyhangúsága miatt, emiatt rengeteg kritika is éri a sportágat – 2021-től ennek venné elejét a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA). A felügyelőszervezet szerint az jelentené a megoldást, ha megváltoztatnák a versenyhétvégék menetét.

Ha minden igaz, akkor az új érában csütörtök helyett pénteken bonyolítanák le a médianapot – így többek között a versenyzői sajtótájékoztatót is –, és ezzel párhuzamosan kerülne sor délelőtt a műszaki ellenőrzésre, délután pedig a két szabadedzésre.

Az igazi csavar az lenne, hogy a csapatok az ellenőrzéseket követően már nem nyúlhatnának hozzá az autóhoz a hétvége folyamán, péntektől élne a “parc fermé”, ami jelenleg az időmérő kezdetétől érvényes. Azaz ha egy autó sérülne, összetörne, a kicserélt alkatrészeknek specifikációjukban meg kellene egyezniük azokkal, amik megrongálódtak a balesetben.

Természetesen ez az ötlet máris vitát generált a csapatok körében, noha kétségkívül változatosabbá tenné a bajnokságot, ami a nézők számára mindenképpen jó lenne. A csapatoknak könnyebbség lenne, hogy  a legtöbb emberüknek egy nappal később kellene a pályára érkeznie, ugyanakkor a szabadedzésekkel és a parc fermé szabály módosításával az előzetes szimulációké lenne a főszerepe a helyszíni beállítások helyett.