A Mercedes az előző években látottnál is nagyobb fölénnyel kezdte a 2019-es idényt, az eddigi öt fordulóban öt kettős győzelmet arattak, Valtteri Bottas kettő, a címvédő Lewis Hamilton három futamot nyert.

Vasárnap délutánig úgy festett, hogy az akkor a bajnokságot egyetlen ponttal vezető Bottas növelheti előnyét, hiszen a pole-ból indult a Spanyol Nagydíjon, ám a rosszul sikerült rajt miatt végül “csak” 2. lett. A finn tudja, hogy az ilyesmi nem nagyon fér bele Hamiltonnal szemben.

“Pillanatnyilag mi ketten vagyunk versenyben a bajnoki címért, de borzasztóan hosszú a szezon. Több csapat is közel lehet bizonyos pályákon, szóval komoly fejlesztési verseny lesz ez egész évben. De ha kettőnk között dől el a cím sorsa, akkor a kulcs az lesz, hogy minden egyes lehetőséget kihasználjak. Ezért is voltam ideges Barcelonában. Úgy éreztem, hogy keményen dolgoztam a hétvégén, az időmérőn megvolt a pole, ami nagyon sokat számít ezen a pályán, a rajtnál mégis elszállt a verseny. De ilyen az élet, és van még 16 további lehetőségem. Ez nem kevés. Várom a következő, jön Monaco, meglátjuk!” – idézte a Forma-1 hivatalos oldala a finnt.

Bottas eddigi legjobb eredménye Monacóban egy 4. hely 2017-ből, így természetesen abban bízik, hogy idén ennél előrébb végez. Bár a Mercedes monte-carlo utcáin az utóbbi években szenvedett egy kicsit, a finn úgy érzi, most remek autóval érkezik a hercegségbe:

“Úgy érzem, a Forma-1-es pályafutásom során eddig sosem volt jó autóm Monacóban. Nagyon egyedi pálya, amihez nagyon különleges autó szükséges a huplik, a kanyarok miatt, szóval egyelőre kérdés, hogyan teljesíthetünk majd.”

“De a barcelonai 3-as, lassú kanyarokból álló szektor alapján biztató a helyzet. Nagyon remélem, hogy jó lesz az autónk, mert nagyon jó lenne a győzelemért küzdeni, esetleg győzni ezen a különleges pályán! Eddig még a dobogóra sem jutottam fel Monacóban, szóval nagyon várom. Végig 100%-osan az időmérőre koncentrálok majd. Amúgy pont a rajt-cél vonal mellett lakom, szóval tényleg jó lenne, ha erős lenne az autó.”

Forrás: Fotó: Getty Images