A McLarennél idén mutatkozott be a csapat saját neveltje, Lando Norris. A 19 éves angol a szezonnyitón remek időmérős teljesítményével hívta fel magára a figyelmet, a második fordulóban, a Bahreini Nagydíjon pedig meg is szerezte első pontjait, amikor a 6. helyen intették le.

A szahíri pályán begyűjtött 8 egység egyben a csapat első pontjait is jelentette idén, így kétszeres ok is volt az ünneplésre, azonban Norris nem pezsgőzött, nem koccintott semmilyen szeszes itallal, és azt mondja, idén biztosan nem is fog.

“Ittam pár italt, de semmi alkoholosat” – árulta el a német Auto Motor und Sportnak.

“Idén távol akarom tartani magam tőle. Itt a Forma-1-es lehetőségem, a lehető legjobban kell élnem vele. Nem akarok semmi butaságot csinálni, amivel a karrieremet kockáztathatnám” – indokolta.