2021-ben teljesen új korszak indul a Forma-1-ben újraírt szabályokkal és megállapodásokkal, de az utóbbi néhány hónapban patthelyzet alakult ki. A különböző érdekek mentén való lavírozás ugyanolyan lassan megy, mint korábban mindig.

Eredetileg az idén júniusig szerették volna véglegesíteni az új szabályokat, de Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint egyelőre akkorák a véleménykülönbségek, hogy ez a határidő tarthatatlan.

“Abszolút esélytelen” – mondta Horner a júniusi határidővel kapcsolatban a Sky Sportsnak. “Van egy fellángolás, ami elindította a dolgokat, de ehhez idő kell. Remélhetőleg a következő néhány hétben lesz néhány eredményünk.”

“A megállapodás még biztosan megszületik idén, de túl sok részletet kell tisztázni a bevételektől kezdve a kiadásokon át a technikai szabályokig.”

A központi vitatéma, hogy 2021-től milyen arányban osszák el a bevételeket a csapatok között, és kérdés az is, hogy a költségplafon határát hol húzzák meg.

Horner is egyetért azonban azokkal a törekvésekkel, hogy a technikai szabályzatot a lehető legkésőbb hozzák nyilvánosságra. “Jobb lenne az év végén véglegesíteni a technikai szabályokat. Ellenkező esetben egyes csapatok külön specialista csoportokat állítanának fel a lehető legjobb felkészülés érdekében. Minél később fogadjuk el a technikai szabályokat, annál jobb, ráér decemberben is.”