1996 óta Melbourne szolgál az Ausztrál Nagydíj otthonául, és az azóta eltelt időben mindössze néhány alkalommal nem az Albert Parkban kezdődött a Forma-1-es világbajnoki szezon. Ez a 23 verseny számos emlékezetes pillanattal ajándékozott meg minket.

1996 – Martin Brundle hajmeresztő bukása

Mindössze 1,5 év telt el Ayrton Senna tragikus balesete óta, így az egész világ felhördült, amikor meglátta Martin Brundle szinte atomjaira hulló Jordanjét a kavicságyban. A brit pilóta sértetlenül megúszta az esést, már több, mint 20 éve ő a brit F1-es közvetítések egyik kommentátora.

2002 – Ralf Schumacher repülése

A jelenetet szinte mindenki ismeri, még ha nem is tudná pontosan megmondani, mikor is történt. Ralf Schumacher dobbantóként használta Rubens Barrichello Ferrariját a rajt után, egyik versenyzőnek sem esett baja.

Nem ez volt az egyetlen baleset a rajtnál, szinte a fél mezőny kiesett a nagy kavarodásban. Többek között ennek is köszönhető Mark Webber diadala. Az ausztrál első F1-es futamán rögtön az ötödik helyet szerezte meg, amiért akkoriban két pont járt, így a pilóta csapatával, a Minardival és a közönséggel együtt örömmámorban úszott.

2006 – Meleg helyzet

Az utolsó métereken füstölt el Jenson Button Honda-motorja, az ötödik helyen haladó pilóta a még a célvonalig sem jutott el. Mint később kiderült, direkt nem akart átgurulni a kockás zászló alatt, elkerülve ezzel a motorcsere miatt járó büntetést.

2007 – Nem sokon múlt a baj

David Coulthard agresszív manővere Alexander Wurz ellenében majdnem az osztrák kezébe került. Ez volt egyébként Kimi Räikkönen első futama a Ferrarival, a finn rögtön győzelemmel kezdett új csapatánál. Lewis Hamilton is ekkor debütált, első futamán rögtön a dobogó legalsó fokára állhatott.

2008 – Toyota-rodeó

Timo Glock demonstrálta, hogy a Forma-1-es autó nem offroad terepre való.

2010 – Petrov pazar rajtja

A sportág első orosz pilótája elképesztően jó rajtot vett a 2010-es Ausztrál Nagydíjon. Az, ahogy a vizes pályán kezeli az autót és elhúz a többiek mellett, az már-már nem e világi.

2016 – Alonso egyik legnagyobb balesete

Fernando Alonso és Esteban Gutierrez nem értette meg egymást, amiből hatalmas baleset született. A kétszeres világbajnok meg is sérült a bukás során, emiatt ki is kellett hagynia egy futamot.

2018 – A Haas kínos dupla bakija

A száguldó cirkusz legfiatalabb istállója legjobb eredményét érhette volna el a tavalyi Ausztrál Nagydíjon, ám a Haas szerelői mind Kevin Magnussen, mind Romain Grosjean kerékcseréjét elszúrták. A két pilóta a negyedik és ötödik helyen állt ekkor.

Forrás: Vezess