A barcelonai tesztelés utolsó két napján Charles Leclerc és Sebastian Vettel is odapörkölt a Ferrarinak, mindketten néhány ezredre közelítették meg a tavalyi pole pozíciót érő időt.

Ráadásul Leclerc-nek a C2-es, míg Vettelnek a C3-as gumikon volt olyan figyelemre méltó köre, ami a keverékek közötti különbséggel korrigálva 1:15.5 körüli időt is jelenthet a C5-ösökből kihozott 1:16.2 helyett.

Noha a tesztelés utolsó napján a Mercedes is megmutatta, hogy ott van a Ferrari nyomában, Toto Wolff csapatfőnök szerint nem feltétlenül mérvadó Valtteri Bottas eredménye. “A méréseink szerint Leclerc a csütörtöki leggyorsabb körénél letekert motorral ment” – jelentette ki Wolff.

Egyelőre Lewis Hamilton is borúsan látja csapata esélyeit. “Tavaly soha nem voltunk annyira lemaradva, mint most, szóval még keményebben kell dolgoznunk” – mondta Hamilton.

“Nem tudom pontosan, mekkora előnye van a Ferrarinak, potenciálisan akár fél másodperc is lehet. De a legjobb csapat van körülöttem, van tapasztalatunk, nem véletlenül lettünk világbajnokok.”

Az Auto, Motor und Sport a Mercedes mérnökeitől úgy tudja, ekkora hátránya azért nincs a csapatnak, de két-három tizedet az újságíróknak is elismertek – persze névtelenül.

Forrás: Crash.net
Kapcsolódó címkék: F1 Forma-1