Michael Schumacher fia, a 19 éves Mick a Forma-3-as Európa-bajnoki cím tavalyi megnyerése után az idei évtől a Forma-1 előszobájának számító, a csúcskategóriát az idény nagy részében kísérő Forma-2-ben versenyez majd, és ha ott jól megy neki, a Ferrari támogatásával egy-két éven belül el is juthat a száguldó cirkuszba.

A Forma-1 vezérigazgatója, Chase Carey nagyon örül, hogy az idei évtől már az F1-hez egész közel lesz a kis Schumi.

“Tudom, hogy Michael Schumacher egy hős, a csúcs a Forma-1-ben. Csodálatos, hogy a fia a Forma-2-ben van, a legjobbakat kívánjuk neki! A sikerét nem garantálhatjuk előre, de szerintem nagyon jó dolog ez.”

“Igyekeztünk a Forma-3-at és a Forma-2-t az F1 felé vezető útként láthatóbbá tenni és úgy gondolom, hogy az F3-as, F2-es sztorik segítenek is a történet jobb megjelenítésében. Mindig is az F1 lesz a csúcs, de szeretnénk, ha a jövő csillagai is egy kicsit több figyelmet kapnának. Mick sztorija nagyszerű, nagyon izgalmas, hogy idén már ott lesz velünk a pályán.”