A hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia, Mick tavaly megnyerte a Forma-3-as Európa-bajnoki címet, az idei évben pedig az F1 előszobájának számító Forma-2-ben folytatja a versenyzői pályafutását.

A 19 éves tehetséget az elmúlt 2-3 évben édesapja két korábbi munkaadója, a Ferrari és a Mercedes is figyelte, mostanra pedig eldőlt, melyik márka veszi szárnyai alá az ifjoncot, hiszen a hétvégén bejelentették, hogy a kis Schumacher a Ferrari leigazolta őt az utánpótlásprogramjába.

“Nagyon izgalmas számomra, hogy a Ferrari befogadott és a motorsport-pályafutásom vörös színben folytatódik. Ez egy újabb lépés a jó irányba, csakis hasznomra válhat az ottani tudás. Biztosak lehetnek benne, hogy mindent megragadok, ami segíthet az álmom valóra váltásában, azaz a Forma-1-ben való versenyzésben” – mondta Schumi.

“A napnál is világosabb, hogy a Ferrari a születésem óta fontos szerepet játszik az életemben és a családom életében, így emberileg nagy örömömre szolgál ez a lehetőség” – tette hozzá a pilóta, akinek édesapja 1996-tól 11 évet évet húzott le a maranellói gárdánál, öt világbajnoki címet szerezve.

A Ferrari nemrég kinevezett új csapatfőnöke, Mattia Binotto így üdvözölte Schumachert:

“Számomra, aki születése óta ismeri őt, kétségkívül nagy érzelmi jelentősége van, hogy a Ferrarinál üdvözölhetem Micket – de nem ezért, hanem a már fiatalon is egyértelmű tehetsége és az emberi és szakmai kvalitásai miatt igazoltuk őt.”

F1: A Ferrari szerződtette a kis Schumachert 1

Mick Schumacher a hétvégén a Race of Champions gálaversenyén szerepelt Mexikóvárosban, a nemzetek kupájában Németországot képviselve az apjával annak idején sorozatban hatszor győző Sebastian Vettel társaként vezetett (a teljes siker elmaradt, a döntőbe jutottak, de ott alulmaradtak a skandinávokkal szemben). A négyszeres világbajnok így nyilatkozott friss márkatársáról:

“Nagyszerű ez számára, remélem, hogy sokáig velünk marad és egy napon a csapattársam lehet, vagy épp neki adhatom majd át a helyemet, amikor befejezem!” – kezdte a 31 éves ferraris. “Amikor annak idején bemutatkoztam ezen a versenyen (2007-ben), Michael csapattársa voltam, és emlékszem, mennyire felnéztem rá – ma pedig a fiával vagyok itt; biztos vagyok benne, hogy Michael végtelenül büszke lenne Mickre.”