Michael Schumacher 2006 végén ugyan visszavonult, de egykori benettonos és ferrari munkatársa és barátja, Ross Brwan 2010-re visszacsábította a Forma-1-be, hogy újabb közös projekt keretében segítsen neki felépíteni a Mercedes új gyári csapatát.

Schumi a három mercis éve alatt mindössze egy dobogós helyezést és egy, botrányos pole-t szerzett, azaz a visszatérés finoman szólva sem volt sikeres, a Mercedes mai csapatfőnöke, Toto Wolff a hétszeres világbajnok 50. születésnapján arról beszélt, hogy a német legenda alapvető szerepet játszott a későbbi bajnoki sikereik megalapozásában:

“Michael az elmúlt öt évben elért sikereink egyik alapító atyja. Nincs még egy olyan versenyző, mint ő, a hatalmas tapasztalata pedig nagyban hozzájárult a csapatunk fejlődéséhez. Kulcsszerepet vitt, amikor visszatért az F1-be, azok közé tartozott, akik letették a későbbi sikerek alapjait. Végtelenül hálásak vagyunk neki mindenért, amit értünk tett. Ma mindannyian kalapot emelünk előtted, boldog születésnapot, Michael!” – mondta az osztrák.

“Michael nagyon nagy hatással volt az egész Forma-1-re. Nem csak hihetetlen rekordokat állított fel, melyek némelyike továbbra is érintetlen, hanem örökre át is formálta a sportágat. Versenyzőként Michael a részletekre való odafigyeléssel és a műszaki hozzáértésével új szintre emelte a Forma-1-et. Mindent a lehető legelkötelezettebben végzett, legyen szó akár mérnöki megbeszélésekről, akár az edzésről, és mindig azt kereste, hogyan teljesíthetne még jobban” – folytatta a méltatást Wolff.