Robert Kubica az F1 2006-2007-es “nagy generációjának” tagja volt Nico Rosberg, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel mellett, ám a lengyel pilóta ígéretes, Ferrarihoz vezető pályáját derékba törte a 2011 februárjában elszenvedett ralis horrorbaleset, amelyben kis híján elveszítette a jobb karját.

Kubica ralis évek és alkalmi F1-es szimulátorozás után tavaly tért vissza a száguldó cirkuszba, előbb a Renault-nál tesztelt, majd miután ott nem tudtak állást ajánlani neki, a Williamshez ment, ám végül ott is csak tesztpilótai szerződést kapott.

Egy év közös munka után 2019-re viszont már versenyzői ülést kapott a grove-i csapatnál, nyolc év kihagyás után a lengyel újra ott lesz a rajtrácson.

A ferraris Vettel a svájci Blicknek adott interjújában felemás érzésekről számolt be ezzel kapcsolatban:

“Vegyes érzéseim vannak. Egyrészt emberileg nagyon örülök neki. El sem tudjuk képzelni, milyen nehéz lehetett számára, min ment keresztül. Másrészt viszont ott vannak a fiatal versenyzők, akik lehetőséget érdemelnének” – magyarázta.

Kubica mellett persze így is egy újonc kap lehetőséget, a 34 éves lengyel csapattársa a Mercedes neveltje, az idei Forma-2-es bajnok George Russell lesz.