Az elmúlt két hétben egyre biztosabbnak tűnt, mostantól pedig hivatalos: a 2011-es, ralis horrorbalesete miatt a Forma-1-ből kipottyant Robert Kubica 2019-ben újra ott lesz a rajtrácson, a 33 éves lengyel a Williams állandó versenyzőjeként folytatja.

Az egykori BMW Sauber- és Renault-pilóta idén a grove-i alakulat tesztpilótája volt, jövőre a Mercedes-nevelt ifjonc, George Russell mellett vezet majd.

Az egyszeres futamgyőztes így beszélt a visszatérés kapcsán:

“Először is szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki segített az elmúlt években, az életemnek ebben a nehéz szakaszában. Kihívásokkal teli út vezetett vissza a Forma-1-es rajtrácsra, de ami kezdetben teljesen lehetetlennek tűnt, az mára egyre lehetségesebbnek látszik, örömmel mondhatom ki, hogy 2019-ben ott leszek a Forma-1-es rajtrácson.”

“Hosszú út vezetett idáig, de ez a kihívás lezárult, és egy újabb jön most, a Williamsszel való versenypályás munka. Nem lesz könnyű, de kemény munkával és elszántsággal George-dzsal közösen igyekszünk majd jobb formába hozni a csapatot. Az idei év nehéz volt, de sokat tanultam. Szeretnék köszönetet mondani Franknek és Claire-nek a lehetőségért” – utalt a csapat alapító-főnökére, és helyetteseként dolgozó lányára.

“A Forma-1-es mezőnybe való visszatérésem életem egyik legnagyobb eredménye, és meggyőződésem, hogy kemény munkával és elszántsággal a csapatot is motiválhatom majd. Még egyszer köszönöm mindenkinek, aki támogatott és hitt bennem! Újra Forma-1-es autó volánjánál ülök majd, alig várom a versenyzést!”

F1: Hivatalos, Kubica jövőre újra versenyez 1

A helyettes csapatfőnök, Claire Williams így üdvözölte Kubicát:

“Nagy örömömre szolgál, hogy bejelenthetem, Robert állandó versenyzővé lép elő 2019-ben George mellé. A Williamsnél mindannyiunkat lenyűgözött Robert haladása, a kitartását és a jellemét dicséri a Forma-1-es visszatérés.”

“A háttérben végzett munkája, a csapat iránti elkötelezettsége egy pillanatra sem lankadt az idei év során, a Williams elismert tagjává vált. Figyelemreméltó az elszántsága, Robert igazán megtestesíti a Williams küzdőszellemét. Robert előléptetése fontos számunkra a mezőnyben való előrelépés szempontjából. Kíváncsian várom, hova juttat minket a fiatalság és a tapasztalat keveréke 2019-ben!”

“Ugyanakkor szeretnék köszönetet mondani Lance-nek és Szergejnek az idei, nehéz szezonban végzett munkájukért, a legjobbakat kívánjuk nekik a jövőben!” – búcsúztatta Williams a Force Indiához átigazoló Lance Strollt és az egy év után F1-es ülés nélkül maradó Szergej Szirotkint.