A 2011-es ralis horrorbalesete után kipottyant egykori BMW- és Renault-pilóta Robert Kubica tavaly tért vissza a Forma-1-be, előbb a Renault-nál tesztelt, majd a Williamsnél keresett lehetőséget, ám ott az utolsó pillanatban, meglepetésszerűen képbe került pénzes orosz, Szergej Szirotkin kapta a versenyzői ülést, míg a lengyelt csak tesztpilótaként vették fel.

2019-re még csak az egyik ülés foglalt a csapatnál, a Mercedes-nevelt George Russell mellé akár Kubica is kerülhet, igaz, azon is múlik, mit kér a csapat, és meddig húzzák a döntést.

“Jó lenne versenyezni a jövő évben, de a visszatérésnek a megfelelő körülmények között kellene megtörténnie. Nem akarom erőltetni, azt szeretném, ha amolyan jutalom lenne a hosszú út végén. És a megfelelő környezet, a megfelelő emberek kellenének hozzá” – nyilatkozta a német Auto Motor und Sportnak.

“Nem titok, hogy a Williams keresi Lance Stroll szponzorainak utódjait, nagy kérdés az is, mit várnak el a második versenyzőtől (pénzügyileg). Én csak akkor segíthetek, ha ugyanazok a céljaink. Egybe kell esnie az elvárásaiknak azzal, amit én tudok ajánlani.”

“De már így is késő a döntés, én tegnapra szerettem volna tudni. Úgy gondolom, hogy azért két héten belül kiderül.”

A hétvégén felröppent, hogy Kubica a Ferrarinál folytathatja a Toro Rossóhoz visszatérő Danyiil Kvjat helyén a csapat új szimulátoros fejlesztőjeként – a lengyel nem tagadja a pletykát:

“Talán. Beszélgetünk. Ha lehetőség adódik vörös overallba bújni, akár csak egy rövid teszt erejéig is, azzal az életem egyik legnagyobb álma válna valóra. Egyszer már nagyon közel jártam hozzá, de a baleset miatt nem valósult meg. Nem azt mondom, hogy most fog, de ha lehetőségem adódik, meg fogom gondolni.”