Az elképesztő őszi menetelésének köszönhetően Lewis Hamilton mostanra 67 pontos előnyt épített ki a világbajnokságban a ferraris Sebastian Vettellel szemben, így a Mercedes címvédője a hétvégi Amerikai Nagydíjon akár már le is zárhatja a küzdelmet, Austinban megszerezheti ötödik címét.

Mivel a texasi verseny után már csak maximálisan 75 pont szerezhető a maradék három futamon, Hamiltonnak legalább további 9 ponttal kellene növelnie mostani előnyét ezen a hétvégén, hogy Vettel már biztosan ne győzhesse le – nagyon elméleti, de pontegyenlőség még nem lenne elég, ugyanis ha a ferraris mind a négy versenyen nyer, Hamilton pedig valahogyan nulláz, a pontok és a futamgyőzelmek számában is ugyanott tartanának, és a további eredmények (2., 3. helyek és így tovább) döntenének.

Az alábbi táblázat azt mutatja, Vettel hogyan akadályozhatja meg Hamilton austini ünneplését – feltéve persze, ha nem az az egyszerű eset áll fenn, hogy a ferraris pilóta a mercedeses rivális előtt végez és simán farag a hátrányából.

Megfordítva, és csak a valószínűbb eredményeket felsorolva Hamilton világbajnok, ha Austinban

– győz és Vettel nem lesz a 2.;

– 2. lesz, míg Vettel legfeljebb az 5.;

– 3. lesz, Vettel pedig nem végez a 7. helynél előbb.