A hétszeres világbajnok legenda, Michael Schumacher fia, a 19 éves Mick múlt szombaton, második idényében megszerezte a Forma-3-as Európa-bajnoki címet.

A sikerrel a kis Schumi már bőven megszerezte a Forma-1-es versenyengedély, az ún. szuperlicenc kiváltásához szükséges pontokat, ám azt mondja, 2019-ben még nem szeretne a csúcskategóriába lépni.

“Versenyezhetnék a Forma-1-ben, ez tény. És továbbra is ez a végső célom, de egyelőre még nem reális” – szögezte le a német Sat. 1-nak nyilatkozva.

“Ahhoz, hogy 100 százalékosan felkészült legyek az állandó versenyzői szerepre, szükséges, hogy végigjárjam az összes különböző kategóriát, formulát” – tette hozzá.

Schumacher minden bizonnyal a Forma-2-ben folytatja jövőre – hogy melyik csapatnál, az néhány héten belül derül ki –, de az F1-ben amúgy sem lett volna sok lehetősége, mostanra csak a Force Indiánál, a Williamsnél és a Toro Rossónál maradtak szabad ülések, őt pedig kizárólag az utóbbi alakulattal hozták hírbe, de a Red Bulltól szinte azonnal cáfoltak is.