Nyár óta téma az F1-ben a Ferrari különleges, osztott kialakítású akkumulátora, amelynek szabályosságát – igaz, csak burkoltan – a Mercedes is megkérdőjelezte már. A bonyolult megoldás még a Nemzetközi Automobil Szövetségnek (FIA) is fejtörést okozott, ezért egy szenzort szereltek az olaszok autójába, ami azonban semmi szabálytalan dolgot nem tárt fel.

Nemrég kiderült, hogy azért nem teljesen nyugodott meg a felügyelőszervezet, kiszivárgott, hogy egy második szenzor is került a Ferrariba, egyesek szerint pedig a szorosabb ellenőrzés miatt lett oda a maranellóiak versenyképessége, valamilyen trükköt nem tudnak már bevetni, amit korábban még alkalmazhattak.

A Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene a Japán Nagydíj előtt megerősítette a második szenzor létét, ugyanakkor határozottan cáfolta, hogy amiatt esett vissza a teljesítményük, azt pedig sérelmezte, hogy így kiszivárgott ez az elvileg csak rájuk és az FIA-ra tartozó információ.

A Japán Nagydíjon a Ferrari újra nem volt képes tartani a lépést a Mercedesszel, de az FIA műszaki és biztonsági főmegbízottja, egyben az F1 állandó versenyigazgatója, Charlie Whiting Arrivabenével egybehangzóan azt nyilatkozta, hogy a szenzoruknak nincs köze a Scuderia formaromlásához.

“Nem igazán tudom, minek köszönhető ez, ez a formaromlás. Egyes spekulációk szerint a mi varázsszenzorunk volt az oka, amit beszereltettünk. Nem fogok részletekbe menni, de azt elmondhatom, hogy a motorteljesítményt tekintve nem értünk egyet a felvetéssel. Semmilyen összefüggés nincs” – mondta Whiting.

Az FIA-fejes Arrivabene szivárogtatást illető panaszára is kitért: “Azóta beszéltünk, tisztáztuk a dolgot. Nem hiszem, hogy meg kellene osztanom, hogy miről volt szó, de mindkét oldalról tisztáztuk a kérdést.”

Forrás: Fotó: Europress