Daniel Ricciardo a nyári szünetben nagy meglepetésre bejelentette, hogy a 2018-as szezon végén búcsút int a Red Bullnak, 2019-től a Renault gyári csapatának versenyzője lesz.

A 29 éves ausztrál pilóta a Red Bull honlapján megjelent interjúban így beszélt az idei évről és a döntés hátteréről:

“Ez a versenyzői pályafutásom legfurcsább szezonja. Kettőt megnyertem az első hat futamból, talán az eddig legerősebb kezdésem volt a Forma-1-ben. Monaco után nagyon ígéretesnek látszott az idény, úgy tűnt, hogy még halvány esélyes lehetek a bajnoki küzdelemben is.”

“Úgy érzem, továbbra is jól vezetek, odateszem magam, de ilyen-olyan okokból azóta valahogy nem jöttek össze a dolgok. Az önbizalmammal nincs gond, de a motivációm és az F1 iránti szenvedélyem azért meg-megingott, de általában gyorsan fel is tudom szívni magam.”

Ricciardo egy évtizede tagja a Red Bull programjának, a nagycsapatnál ötödik évét tölti, jövőre azonban már a Renault-nál vezet majd. Egyelőre még nem fogta fel igazán a dolgot.

“Valóságosnak tűnik, de őszintén szólva akkor tudatosul majd bennem igazán (az elválás), amikor Abu-Dzabiban meglengetik a kockás zászlót, majd utoljára kibújok a Red Bull-os overallból. Nem is a Renault-hoz való megérkezés, hanem a mostani fejezet lezárása lesz érzelmi szempontból ütős.”

“Több mint 10 éve Red Bull-sisakot viselek, élvezetes menet volt, és egyáltalán nem válunk el rosszban. De készen állok valami újra, jövőre 30 éves leszek, úgy éreztem, hogy itt az ideje, hogy megkezdjem a felnőttkorom új szakaszát. Talán hülyén hangzik, de miután ennyi ideig a Red Bullnál voltam, úgy éreztem, ideje a saját kezembe venni a dolgokat. Jól éreztem itt magam, de néha túl könnyű volt, túl otthonos. Könnyen bele lehetne kényelmesedni, de nem akartam ezt, új kihívásra vágytam.”

Forrás: Fotó: Red Bull