A háromszoros világbajnok exversenyző, a Mercedes-csapat résztulajdonosa és címzetes elnöke, Niki Lauda július végén tüdőátültetésen esett át Bécsben, a legendát azóta is kórházban ápolják és gyakorlatilag biztos, hogy a 2018-as idényben már nem áll munkába, és főleg nem lesz ott semelyik versenyhétvégén.

A csapatfőnök, Toto Wolff a német Die Weltnek nyilatkozott munka- és harcostársáról:

“Mindannyiunknak hiányzik Niki. Főleg emberi oldalról. Nekem különösen hiányzik útitársként, vitapartnerként, barátként. Egészen hétköznapi helyzetekben hiányzik: (a versenyhétvégéken) fontos volt, hogy minden este együtt vacsoráztunk, csak mi ketten, és átbeszéltük a napot” – mondta az osztrák. “Nagyon fontos partnert és ellenpólust veszítettem el, ezért nagyon visszavárom.”

Wolff hangsúlyozta, hogy Lauda egészsége, felépülése a legfontosabb, de már most is képben van a csapat ügyeit illetően:

“Pillanatnyilag az egészsége az első, pihenésre van szüksége, de állandó kapcsolatban vagyunk. Nézi a futamokat, én pedig igyekszem napra készen tájékoztatni mindenről.”