Hamarosan itthon is megjelenik a Geely Monjaro EM-i, amelynek premierjét a ma nyitó Párizsi Autó-kiállításon láttuk. Maga az autó nem új, öt éve gyártja a cég többféle márkanéven, így Renault Grand Koleos illetve Oroszországon belül Volga K50 néven is karriert csinált. Ami új és fontos benne, az egyrészt a konnektorról tölthető akkus hibridhajtás, másrészt a hazai forgalmazás kezdete, ami novemberben indul.
4800 milliméteres a Monjaro, szélessége 1895, magassága 1700, a tengelytáv 2845 mm. GEA-Evo architektúrájára épül. A konnektoros hibrid hajtáslánc első- vagy összkerékhajtásos.




Egyenáramon is tölthető az akku
1499 köbcentis és 139 lóerős a benzines turbómotor, az első kerekeket hajtó villamos gép 163 lóerős, amiből 273 lóerős rendszerteljesítmény adódik. Jóval erősebb a 4×4-es Monjaro EM-i, rendszerteljesítménye kerekítve 335 lóerő, a hátsó kerekeket itt villanymotor hajtja.
Mindkét hajtáslánccal lítium-vasfoszfát kémiájú a nagyfeszültségű akkumulátor, az elöl hajtóban 18,4 kilowattóra a kapacitása, a 4×4-esben 29,8 kilowattóra. A WLTP-ciklus szerinti hatótáv 82 illetve 116 kilométer.
18,4 vagy 29,8 kilowattóra a nagyfeszültségű hibridakku kapacitása. Az autó hossza kereken 4800 mm
Nagyon értékes vonás az egyenáramú töltési lehetőség. Az elöl hajtó akkumulátorát 38 kilowattal, az összkerekesét 78 kilowattal tölthetjük DC-n. Váltóáramon 6,6 kW a maximum és ugyanekkora teljesítményt tud leadni az autó, ha áramforrásként használjuk.
Név a Kilimandzsáróból
Afrika legmagasabb hegye, a Kilimandzsáró ihlette az autó nevét a Monjaro EM-i nevét, a Geely márkanév szerencsés utazást jelent. Az utastérben sötétszürke és homokszínű kivitel közül választhattok, utóbbi lehet a barátságosabb. A csomagtartó 633 literes.
Afrika legmagasabb hegye ihlette az autó nevét
Árára egyelőre csak tippelni tudunk. Abból kiindulva, hogy a Starray EM-i Max+ 14 399 000 forintba kerül a 60 kilowattos egyenáramú töltéssel, a nála nagyobb Starray EM-i alapverziójának listaára 15 millió forint alatt lehet. De hamarosan biztosat tudunk, mert várhatóan jövő héten kommunikálja az autó árát az importőr és utána már rendelhető lesz a Geely Monjaro EM-i a kétféle PHEV-hajtáslánccal.
Nemsokára részletesen is bemutatjuk a Monjaro EM-i-t itt, a Vezessen. Az egyik legolcsóbb hazai villanyautót is a Geely gyártja, az E2-t már vezettük, tapasztalatainkat ebben a cikkben találod.



