A Mercedes AMG csütörtökön jelentette be, hogy 2020-ig szerződést hosszabbítottak Lewis Hamiltonnal, ma pedig már a csapattárs Valtteri Bottasról érkezett ugyanilyen hír.

A 2017-ben a világbajnoki siker után váratlanul visszavonult Nico Rosberg helyére ültetett finn első és második, idei szezonjára csak egy-egy évre szóló szerződést kapott, ám most 2019 után 2020-ra szóló opciót is ajánlott neki a csapat.

A Mercedesszel eddig három futamgyőzelmet arató 28 éves pilóta így beszélt a bejelentés kapcsán:

“Nagyszerű hír, hogy 2019-ben is a Mercedesnél fogok versenyezni, és jó, hogy itt, Hockenheimben jelenthetjük ezt be, mert nem csak a Mercedes hazai versenye ez, én magam itt szereztem az első formaautós győzelmeimet még 2007-ben!”

“A jó téli felkészülés után idén sikerült előrébb lépnem és úgy hiszem, még több is van még bennem. A versenyeken nem voltam valami szerencsés idén, de a csapatnál tudják, hogyan teljesítek, a hosszabbítás pedig a bizalom jele.”

“Szeretek a csapattal dolgozni, és szeretek Lewis csapattársa lenni, jó kapcsolatunk, őszinte, nyílt, mindig a lehető legjobb eredményt akarjuk hozni a Mercedesnek. Most nagy harcban vagyunk, így jó, hogy a jövő kérdését sikerült tisztáznunk és teljes mértékben a bajnoki küzdelemre koncentrálhatunk.”

A csapatfőnök, Toto Wolff meleg szavakkal méltatta Bottast:

“Valtteri ragyogóan teljesített idén, a csapat hibái és a pechje nélkül ő vezetné a bajnokságot. Amikor a 2019-es folytatás mellett döntöttünk, nem csak a kétségen felül álló gyorsasága és munkamorálja szólt mellette, hanem a jelleme is. A csapattal és a Lewisszal való viszonya is nyílt, bizalmon alapuló, semmi intrika. Pontosan ilyen kvalitásokra van szükség, amikor mindkét bajnokságban erős ellenfelekkel kell megküzdenünk. Örülök, hogy Valtterit a csapatnál tudhatjuk ezután és, és további sok közös sikerre számítok.”

Forrás: Fotó: Mercedes AMG