A McLaren két héttel ezelőtt, a Brit Nagydíj előtt jelentette be, hogy az eredménytelenség miatt négy és fél év után lemondott posztjáról a versenyfőnök, Eric Boullier.

Az F1-ben 1994-ben a Williamsnél bemutatkozó, 1996 és 2004 között a McLarennél 12 futamgyőzelmet szerző David Coulthard sajnálja a franciát, amiért vele “vitették el a balhét”.

“Egy kicsit sajnálom Eric Boullier-t, ugyanis szerintem nem ő tervezte az autót, nem ő építette az autót, nem is ő vezette, mégis ő mondott le, mert szükség volt egy bűnbakra. Nagyon elkeserítő látni, hogy két nagyszerű brit csapat (a McLaren és a Williams), amely nagy szerepet játszott a karrieremben, ilyen nehéz helyzetben van.”

A kérdésre, hogy szerinte a patinás alakulatok magukra találhatnak-e még, így felelt a 47 éves skót:

“Igen, a McLaren biztosan feltámad. Úgy érzem, hogy a McLaren számára biztató a jövő a cégcsoport lendületet és a tulajdonosok miatt. Ők sem dolgoznak végtelen mennyiségű pénzből, de fontos, hogy képesek az anyagi forrásokat arra fordítani, hogy kialakítsák a megfelelő struktúrát, amelyben mindenki jól teljesíthet. Egyértelmű, hogy az utóbbi időben mindenki alulteljesített.”

“A Williams egy kisebb cég, ezért másképp is kell gazdálkodniuk, ezért kérdés, hogy tudnak-e kockázatokat vállalni az ő üzleti modelljük mellett. Az már a múlté, hogy egyesek elzálogosították a házaikat, hogy versenyezni tudjanak, szóval nem tudom. Változnak az idők, bár a stratégia és a műszaki háttér mellett a motorsportot továbbra a szenvedély és az elkötelezettség hajtja.”

A McLarennek jelenleg gyakorlatilag egy igazi értéke van, a kétszeres világbajnok Fernando Alonso, azonban a spanyol veterán maradása is kétséges, lehet, hogy az F1-es küszködés helyett a hosszú távú világbajnokságot (WEC) vagy az amerikai Indycart választja. Coulthard sem tudja, mi lesz.

“Remélem, hogy marad, de szerintem fifty-fifty, attól függ, a karrierje ezen szakaszában mit szeretne még elérni. Hogy a McLaren győztes autót adhat-e neki a jövő évre? Lehetséges, de valószínűtlen.”

“A McLarennek most az autó tervezésére, a szimulációk és a valóság közti korrelációra, az autó működtetésére kell koncentrálnia. Ha ez mind klappol, akkor jó esetben nem is kell a legjobb versenyző a győzelemhez. Ha megvan a jó autó, akkor pedig úgyis abba szeretnének beülni a legjobb pilóták.”

Forrás: Fotó: Europress