A Forma-1 tulajdonosa, az amerikai Liberty Media Bernie Ecclestone nyomdokain haladva keményen dolgozik azon, hogy az USA piacát is meghódítsa, több futamot is rendezzenek a kontinensnyi országban.

Austin mellé Miamit szemelték ki, ha minden jól megy, már 2019-ben utcai versenyt tartanának a floridai városban, ám nem megy egészen simán a dolog, a városvezetés lekéste az eredeti, július 1-jei szerződéskötési határidőt, emiatt a Liberty is kénytelen halasztani a jövő évi Forma-1-es naptár publikálását.

Az F1 gazdasági ügyeivel foglalkozó – és azokat gyakran Bernie Ecclestone érdekeinek megfelelően tálaló – újságíró, Christian Sylt most arról ír, hogy a miami városvezetés jövő csütörtökön dönt majd véglegesen arról, megkössék-e az F1-es szerződést.

Sylt információi szerint az ajánlat nem szokványos, kapásból 20 évre szerződne a Liberty (10 + opció további 10 évre, azaz összesen 2038-ig), ami elsőre meghökkentőnek is hangzik, de úgy már jóval vonzóbb, ha tudjuk, hogy az F1 Miamitól nem várja el az évi kb. 30 millió dolláros rendezési díjat, a piacszerzés annyira fontos, hogy “ingyen”, csak a rendezés valódi költségeiért adná a futamot a városnak.